Nem változtatott a Moody's a magyar adósságbesoroláson.
A másik két nagy hitelminősítővel ellentétben a Moody's nem minősítette fel Magyarországot. Ők idén most először döntöttek a magyar besorolásról, de végül érdemben nem is vizsgálták az országot. Így a Moody's-nál Magyarország a Baa3 kategóriában szerepel, ez a befektetésre ajánlott kategória legalsó szintje. Ugyanebben a kategóriában szerepeltünk idén februárig a másik két nagy hitelminősítőnél is, de akkor a Standard&Poor’s és a Fitch is egy szinttel feljebb sorolta a gazdaságunkat.
Miért fontos a hitelminősítés?
Amikor az évtized elején a hitelminősítők egymás után tették bóvliba Magyarországot, a kormány azt sugallta, hogy ennek nincs is komoly jelentősége, aztán amikor 2016-ban kikerültünk a bóvliból, már azt mondták, hogy ez rendkívül fontos. Ez utóbbi alkalommal volt igazuk.
A befektetők általában akkor tekintik megbízhatónak egy ország gazdaságát, ha a három hitelminősítő közül kettőnél nincs bóvliban. Az igazán nagy dobás az volt, hogy ezt sikerült elérni. Annak, hogy a befektetésre ajánlott kategóriának sem az alsó szintjén vagyunk már, már leginkább presztízsjelentősége van: fontos jelzés, hogy a gazdaságunk alapvetően stabil. Amikor a hitelminősítők döntenek az ország besorolásáról, általában a makrogazdasági helyzetet, a költségvetés állapotát, és a finanszírozási kilátást veszik figyelembe.
Amikor legutóbb, tavaly novemberben vizsgálta a Moody’s Magyarországot, kiemelte a gyors GDP-növekedést, de egyebek mellett akkor azért sem minősített fel minket, mert nagyon feszes a munkaerőpiaci helyzet, az autóipartól és a német gazdaságtól való függés pedig kockázatot jelent. Az S&P és a Fitch idén februárban azzal indokolta a felminősítést: folyamatosan nő a gazdaság, az államadósság és a külső adósság GDP-hez mért aránya pedig csökken.
Idén még háromszor mondanak ítéletet
Hacsak nem történik valami nagyon váratlan fordulat a gazdaságban, idén még mindhárom hitelminősítő egyszer vizsgálja meg a magyar besorolást. A Fitch és a Standard&Poor’s ugyanazon a napon, augusztus 16-án dönt majd, a Moody’s pedig októberben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.