14,9 millió forintot osztott szét eddig az Országgyűlés elnöke.
Az Mfor.hu szerint 2019 első néhány hónapjában 14,9 millió forint szétosztásáról rendelkezett az Országgyűlés elnöke, Kövér László. Az adományozott összeg mellett az is kiderül a dokumentumból, hogy a pénzek a működés finanszírozásához járulnak hozzá.
A legtöbb pénzt, 2 millió forintot a Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona kapta Kövértől. Félmillióval kevesebb, 1,5 millió forint jutott a Kárpátaljai Népfőiskola Egyesületnek. Kövér a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskola Egyesületet is támogatta 1 millió forinttal.
Az Mfor.hu szerint szintén egymillió forint jutott:
- az Asociatia Aranyosszéki és Alsó-Fehér Vármegyei Huszár és Honfoglaló Hagyományőrző Egyesületnek,
- az Asociatia "Kun Kocsárd Egyesületnek",
- a Gottsegen György Alapítványnak,
- a Béres Alapítvány a Teljes Életért Közhasznú Szervezetnek,
- és a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesületnek is.
Kövér ezen kívül 900 ezer forintot adott a Magyar Táblasport Egyesületnek, és 1,2 milliót kaptak tőle a bélyeggyűjtők.
A lap megjegyzi, 2011 óta évente fejenként 73 millió forintot oszthatnak szét a jelenlegi és volt kormányfők, valamint az Országgyűlés elnöke is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.