Gazdaság hvg.hu 2019. április. 09. 15:21

Tovább drágult a nyugdíjasok élete

Már most jóval nagyobb a nyugdíjas-infláció, mint amennyivel a nyugdíjak az év elején nőttek.

Miközben az infláció az elmúlt hat évben most volt a második legmagasabb, a nyugdíjasok körében népszerű termékek és szolgáltatások is nagyot drágultak – írta meg az Mfor. A legfrissebb inflációs adatok szerint a nyugdíjaskosár (vagyis az az infláció, amelyet egy átlagos nyugdíjas fogyasztási szokásai alapján számolnak) márciusban 3,6 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, az év első három hónapját összesítve pedig 3,16 százalékos a növekedés 2018 elejéhez képest.

A nyugdíjak eközben 2,7 százalékkal nőttek az év elején.

Még nagyobb problémát jelent az élelmiszerek drágulása: az ételek árai idén eddig közel 5 százalékkal nőttek. Vagyis azok a szegényebb nyugdíjasok, akik a jövedelmük nagyobb hányadát költik el élelmiszerekre, mint a jómódúak, még a nyugdíjas átlagnál is magasabb inflációval szembesülnek.

Az év végén viszont jöhet a nyugdíjkiegészítés: ha január és augusztus között nagyobb az infláció, mint amennyivel az év elején emelkedtek a nyugdíjak, akkor a különbséget a törvény szerint kompenzálni kell. Ezt nem a nyugdíjas-infláció, hanem a teljes inflációs adat alapján számolják ki, ami idén eddig 3,2 százalék. Ha ezt maradna, akkor az infláció és a nyugdíjemelés közötti 0,5 százalékpont különbséget kellene kompenzálni.

zöldhasú
Hirdetés
Élet+Stílus Nemes Nikolett 2025. március. 08. 15:00

„Bevett magyar szokás, hogy a hatalom minden válságnál megpróbálja visszatolni a konyhába a nőket”

A patriarchális állam a nőket egyfajta tartalékseregként kezeli; minél rosszabb helyzetben van egy nő, annál kiszolgáltatottabb a „terelgetésnek”. A láthatatlan munka, a foglalkoztatási szegregáció, az állami szociális politika visszásságai mind hozzájárulnak a nők kiszolgáltatottságához, és növelik az elszegényedésük veszélyét, az egyedülálló anyáknak szociális védőháló híján pedig kifejezetten kétségbeejtő a helyzete.