A parlamenti bizottság is támogatta Patai Mihály kinevezését.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága 10 igen, 1 nem és 1 tartózkodó szavazattal támogatta Patai Mihály kinevezését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökévé.
Bizottsági meghallgatásakor Patai Mihály úgy nyilatkozott, hogy az alapkamat jelenlegi, 0,9 százalékos szintje tartható lesz a következő időszakban is. Magyarországon a gazdasági növekedés is fenntartható marad a következő 2-3 évben, annak ellenére, hogy mind az Európai Unióban, mind a világgazdaságban lassul a növekedés üteme – mondta.
Patai Mihály a Magyar Bankszövetség elnöke, az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója. A Népszabadság még 2016-ban írt arról, hogy az ő luxuslakását használja Matolcsy György. Patai a Heti Válasznak adott későbbi interjújában cáfolta, hogy Matolcsy György az egyik Országház utcai luxuslakásában lakott volna.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.