Gazdaság hvg.hu 2019. március. 21. 12:00

Már sejteni, ki lehet Paks II. első nagy infrastrukturális tenderének győztese

A nyertes cég az úgynevezett felvonulási épületek kivitelezését intézi majd.

Várhatóan a tavaly alapítványi tulajdonba került KÉSZ Csoport nyeri az új paksi beruházás felvonulási épületeire kiírt pályázatot – írja a Népszava.

Paks II Zrt. oldala szerint a Roszatom fővállalkozást végző leányvállalata, a JSC ASE szeptemberben írt ki pályázatot egy 300, illetve egy 360 fős iroda, valamint egy százfős étterem-főzőkonyha kivitelezésére. Azokról az ingatlanokról van szó, amiket az orosz fél elsőként igyekezett engedélyeztetni az Országos Atomenergia Hivatallal (OAH), ám a beadványt először  átdolgozást kérve – visszadobták, tavaly viszont zöld utat adtak neki.

A dokumentumokból kiderült, hogy négy társaság is jelentkezett a munkára. A KÉSZ 9,5 millió eurót (3 milliárd forintot), a török Pasifik Gayrimenkul 11,4 millió eurót (3,6 milliárd forintot), az Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz közel álló Paár Attila tulajdonolta West Hungária Bau 19,7 millió eurót (6,2 milliárd forintot), az orosz OES pedig 23,6 millió eurót (7,4 milliárd forintot) kért a munkára – írja a lap.

A versenytársak azonban kiszóródtak, és a kiíró döntőbizottság végül a KÉSZ-t javasolta szerződéskötésre. A KÉSZ Csoport ugyan reagált a lap kérdéseire, azonban csak annyit közöltek: a társaság valóban indult a Paks II.-es fejlesztés felvonulási épületeire kiírt pályázaton, és ott a legkedvezőbb ajánlatot tette.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.