Gazdaság hvg.hu 2019. március. 05. 07:20

134 ezer forint volt az átlagnyugdíj összege januárban

A Világgazdaság adatai szerint ez 4 százalékkal több az előző évi ellátásnál.

Kismértékben csökkent a nyugdíjasok száma tavaly januárhoz képest – írja a Világgazdaság a Magyar Államkincstár (MÁK) adataira hivatkozva. Idén januárban 2 156 622 nyugdíjellátást folyósítottak, vagyis 6443 fővel kevesebben kaptak nyugdíjat vagy valamilyen nyugdíjszerű ellátást, mint egy évvel korábban. A lap azt írja, a minimális csökkenés mögött nem annyira demográfiai adatok húzódnak meg, inkább a nyugdíjkorhatár folyamatos emelkedése.

A cikkből kiderül az is, hogy a 2,15 millió nyugdíjas közül öregségi ellátást 2 031 674 biztosított kapott, 2019 januárjában az átlagos ellátás összege pedig 134,9 ezer forint volt. Mindez 4 százalékkal több az előző évi ellátásnál.

Az öregségi nyugdíjasok között januárban 159,2 ezer olyan nőt tartottak nyilván, aki a negyvenévnyi szolgálati idő elérésével – még nem érve el a nyugdíjkorhatárt – vonulhatott nyugdíjba. Az ő ellátásuk havi 134,5 ezer forint volt.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.