Gazdaság hvg.hu 2019. február. 18. 10:04

Kétszer annyit költenek az olimpiai életjáradékokra, mint tavalyig

Megváltozott az olimpiai érmesek támogatásának rendszere, ez megnövelte a költségeket is.

Az eredetileg tervezett összeg majdnem kétszeresét költik el idén az olimpiai életjáradékokra – írja a Világgazdaság. A 2019-es költségvetésben 1,9 milliárd forintról volt szó, de mivel megváltozott a támogatások rendszere, ezt 3,6 milliárdra növelik. A különbséget a büdzsé tartalékaiból fedezik.

A változás oka az, hogy idén már ugyanannyi pénzt kapnak a többszörös olimpiai bajnokok minden érmük után, míg korábban a második, a harmadik és a negyedik arany után 20, 40, illetve 60 százalék többletjáradékot kaptak.

A 35 évnél idősebb olimpiai érmesek, edzőik, valamint a már elhunyt érmesek özvegyei kapnak járadékot, ők közel kilencszázan vannak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.