Gazdaság hvg.hu 2019. február. 01. 22:17

Évi 1,3 milliárd forint közpénzből vizsgálja a médiapiacot a Ripost társtulajdonosa

Habony Árpád üzlettársa, Győri Tibor cége 2011 óta kapja a szép kis állami megbízást. Az indoklás ráadásul az, átalakultak a nyomtatott lapfogyasztási szokások egyes napilapok megszűnése óta.

Habony Árpád üzlettársának, a Miniszterelnökség volt jogi ügyekért felelős államtitkárának, a Ripostot és a Lokált is kiadó vállalkozás társtulajdonosának másik cége, a Médianéző Kft. 1,3 milliárd forintért folytat médiafigyelést a kormány számára, derül ki a 24.hu által kiszúrt szerződésből

A Médianéző 2015 óta áll Győri Tibor tulajdonában, még 2015-ben nyert el egy 4,4 milliárd forintos közbeszerzési megbízást, ezt a szerződést módosították, aminek értelmében a cég 2019-ben is folytathatja sajtófigyelő tevékenységét. Ezt 2011. decemberben kezdte meg Győri cége, évről évre szép díjazásért, évről évre rendre 1 milliárd fölötti összegért.

A három legkevésbé olvasott újság kapta az állami hirdetések 87 százalékát

Különösen figyelemre érdemes, hogy a médiafigyelői feladat fontosságát azzal indokolják, hogy a Ripost-szerű bulvárlapok példányszáma emelkedett, míg a régi napilapok sorra szűntek meg:

A jelentősen átalakult print sajtópiacon (Metropol, Népszabadság, Magyar Nemzet, Heti Válasz megszűnése) a bulvárújságok példányszáma emelkedett (Lokál, Ripost), amely a minőségi sajtó egyre szűkülő összesített elérésének vizsgálata mellett a bővülő bulvárfogyasztás részletes feltárását is szükségessé teszi.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.