Másodszor is elhalasztották az ítélethirdetést a paksi szerződés adatainak nyilvánosságáért indított perben.
Elhalasztotta az ítélethirdetést a Fővárosi Ítélőtábla abban a perben, amelyet Jávor Benedek indított a Miniszterelnökség ellen a paksi szerződés adatainak nyilvánosságáért. Az ítéletet február 8-án fogják kihirdetni.
Jávor személyesen nem vett részt a tárgyaláson. Az ügyvédje azt mondta: nem igaz, amit a kormány állít, hogy az üzleti érdekeit sértené, ha nyilvánosságra kellene hozni a szerződés pénzügyi részleteit, ennyi erővel bármelyik állami közbeszerzés titkot jelenthetne. Az alperes képviselője zárt tárgyalást kért, hogy üzleti titkokról ne kelljen beszélnie, de ezt a kérését elutasították.
A bíróság első fokon még tavaly tavasszal mondta ki, hogy néhány, üzleti titoknak számító információ kitakarásával ki kell adni a dokumentumokat, amire 45 napot adott. A fellebbezés után tavaly októberre várták a másodfokú ítéletet, csakhogy azon a tárgyaláson a kormány és az oroszok Jávor megfogalmazása szerint „újabb nyakatekert és megalapozatlan érvekkel” álltak elő, így a bíróság mára halasztotta a döntést.
Mai - más témában tartott - sajtótájékoztatóján egyébként Süli János, a paksi kapacitácbővítésért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, hogy a beruházás, illetve az engedélyezési folyamat előrehaladtával egyre kevesebb az olyan dokumentum, amit üzleti titok védelme miatt nem óhajtanak nyilvánosságra hozni. Az iratokat készséggel Jávor Benedek rendelkezésére bocsátják, akit a közeljövőben is "szívesen látnak" a hivatalban - ígérte.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.