Üzleti szempontból persze nagyon is örvendetes, hogy ilyen klasszikus célokról álmodnak a millenniálok.
Az ezredfordulós generációra a világtörténelem eddigi legjelentősebb vagyonátöröklődése vár, a Visual Capitalist-on közzétett Morning Brew felmérése szerint 30 billió dollár. A vállalatok gőzerővel igyekeznek kideríteni, mire fogják költeni ezt a pénzt a fiatalok. Az Egyesült Államokat, Kanadát és Európát érintő felmérésben arról faggatták az ezredforduló környékén születetteteket, hogy mire vágynak elsősorban.
Bár a Z generációsokat előszeretettel ábrázolják szociális ufóként, valójában olyan klasszikusan unalmas dolgokra vágynak – és próbálják megteremteni hozzá a financiális alapokat – mint a diploma (23,8 százalék), kocsi (21,5), házasság (19,6), saját ingatlan (19), saját vállalkozás (7,3), gyerek (6,4), vagy a nyaraló (2,3).
A válaszadó 89 százaléka be is fekteti a pénzét annak érdekében, hogy elérje a céljait. A befeketetési hajlandóság persze jóval nagyobb a 30-as éveikhez közeledve (42 százalék), mint a húszas éveikben (37 százalék alatt).
A számítógépen nevelkedett generáció kedvenc befektetési szektora a technológia, gyakorlatilag a felük (49,7 százalék) ide teszi a pénzét. Ezt követik az egészségügyi (12,1) és energiabefektetések (11,5), míg az ingatlant mindössze 9,9 százalék tartja jó befektetésnek.
A technológia-hívők 18,4 százaléka az Amazonba, 8 az Apple-be, 2 százalékuk pedig a Google-be fektet. A részvények közül interneten választanak, de tanácsot ehhez inkább személyesen kérnek. A felmérés egyik negatív eredménye, hogy az ezredfordulósok jóval kevésbé törődnek a befektetéseik várható szociális hatásával, mint az várták; 35 százalékuk egyáltalán nem foglalkozik vele, 44 százalékukat pedig csak mérsékelten izgatja ez az aspektus.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.