Gazdaság hvg.hu 2018. november. 14. 12:54

Csok-csapda: az önerő hiányában nem tudják felvenni a családok a támogatást

Számos családnak fogalma sincs, hogyan teremthetnék elő a pár millió forintot az önerőhöz. Eddig sokuk épp a beszántott lakás-takarékpénztárakon keresztül tudta összegyűjteni a pénzt.

Egy kétkeresős, egygyermekes család csak úgy tudta megoldani, hogy elköltözzön a szülői házból, ha az osztrák határ mellé költözik, ahol a határon túl van munka is, a magyar oldalon pedig kifizető az albérlet. Az egyedülálló, de jól kereső kétgyermekes anya rezsivel együtt havi 200 ezer forintot fizet ki albérletre, így esélye sincs, hogy félretegyen önerőre – számol be az RTL Házon kívül című műsorának riportja, melyből az is kiderül, a magyar kormány a Vajdaságban összességében 1 miliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott fiatalok lakhatásának támogatására.

 

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

zöldhasú
Hirdetés