Matolcsy évek óta tartó küzdelme folytatódik. Az MNB szerint semmi ilyesmiről szó sincs.
Évtizedekig Ybl Miklós tér 8. volt a lakcímnyilvántartás szerinti címe egy irodaháznak a Várkert Bazárral szemben, majd Matolcsy György jegybankjának alapítványai megvették az ingatlant és módosították a címet – írja a 24.hu. Az irodaházra nemes egyszerűséggel kiírták: Döbrentei utca 2. A levelezési címet is erre változtatták pár éve, erre a címre. Csakhogy a mellette lévő háztömb címe is hasonló – illetve az évtizedek óta Döbrentei utca 2-4 –, a lakók sokáig nem értették, miért landol náluk számtalan, a Döbrentei utca 2-be, az alapítványoknak, illetve azok cégeinek címzett küldemény. Az alapítványok az eredeti Döbrentei utca 2-4-be sosem voltak bejelentve. Egyre kevesebb a félrement levél, de a lakók szerint még mindig előfordulnak.
Az önkormányzatnál és az alapítványoknál nem árulták el, ki kezdeményezte a címváltoztatást. A jegybanki alapítványok arra hivatkoznak, hogy az irodaház tulajdoni lapon feltüntetett címe Döbrentei utca 2. Ez tény, a lakcímnyilvántartási címe viszont korábban nem ez volt. Az önkormányzat tájékoztatása szerint zajlik a kerületben lévő ingatlanok címrendezése, ez érinti a Döbrentei utca 2-t is. Két megoldás lehet: az egyik, hogy visszaáll az eredeti cím (Ybl Miklós tér 8.), vagy lakóház épületéről tűnik el a 2-es szám, ami miatt sok lakónak újra kell csináltatnia a lakcímkártyáját.
Matolcsy számfóbiájának nyomai:
- Matolcsy György jegybankelnöknek nem tanácsos 8 oldalas elnöki felkészítőket írni
- Az MNB hivatalos székhelye korábban Szabadság tér 8-9 volt, most már csak Szabadság tér 9.
- Az MNB előtt újraaszfaltozták és felfestették a parkolóhelyeket, a 8-as és 13-as szám kimaradt
A Magyar Nemzeti Bank szerint nem igaz, hogy a bank vagy Matolcsy György jegybankelnök munkáját számmisztika vagy fóbia befolyásolná. Szerintük az MNB alapítvány által megvásárolt irodaház címe nem változott meg, ez a földhivatali nyilvántartásból és a tulajdoni lapon is látható. (Ezt amúgy a 24.hu cikke sem vitatta, csak azt írta, hogy a lakcímnyilvántartásban nem így szerepelt.) A földhivatali bejegyzések szerint az irodaház címe Döbrentei utca 2. Az épület parkolóinál a számozáson szerepel minden szám, így a 8-as is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.