Gazdaság hvg.hu 2018. augusztus. 22. 17:08

Bulgária karnyújtásnyira van az euró bevezetésétől

Jövő június végéig csatlakozni akarnak az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez és a bankunióhoz.

Bulgária jövő június végéig csatlakozni akar az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez és a bankunióhoz - az erről szóló cselekvési programot szerdán hagyta jóvá a bolgár kormány, írja az MTI.

A terv egy ideje már érik, Szófia már idén júniusban be akart lépni az ERM-2-be, de ezt elhalasztotta azután, hogy a kormány illetékesei egyeztettek az Európai Központi Bankkal (EKB).

Korábban az Európai Bizottság és az EKB is figyelmeztette Bulgáriát arra, hogy először a bankunióhoz kell csatlakoznia és ezzel vezető bankjait az EKB ellenőrzése alá helyeznie, és csak ezután kellene belépni az ERM-2 árfolyamrendszerbe. Bolgár álláspont szerint azonban egyik nem feltétele a másiknak.

Bulgária már mintegy két évtizede az euróhoz rögzítette nemzeti valutáját, a levát. Vladiszlav Gopranov pénzügyminiszter nemrég azt mondta, hogy az ország erős gazdasági fundamentumokkal rendelkezik, amelyek mindegyike megfelel az euróövezeti tagság feltételeinek.

Bulgária államháztartásában többlet van, ellenőrzés alatt áll az infláció és az Európai Unió egyik legkevésbé eladósodottabb országa.

Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa még májusban azt mondta, hogy az a hét euróövezeten kívüli tagállam - köztük Bulgária -, amely jogilag kötelezettséget vállalt a közös valuta bevezetésére, jelentős előrehaladást ért el   a nominális konvergencia terén, de jelenleg egyikük sem teljesíti a csatlakozáshoz szükséges valamennyi formai és jogi feltételt.

Az Európai Bizottság Bulgária kapcsán szorgalmazta a nem banki pénzügyi ágazat, így a nyugdíjalapok és a biztosítási cégek felügyeletének a szigorítását, és a pénzmosással szembeni szigorúbb fellépést. 

Az euróövezeti belépés előtt két évig kötelező ERM-2 árfolyamrendszerben egy valuta plusz-mínusz 15 százalékkal ingadozhat az ország és az EU-beli pénzügyi hatóságok által közösen megállapított sávközép körül. Az árfolyamrendszerhez történő csatlakozáshoz az euróövezet valamennyi tagállamának, az Európai Központi Banknak, és az Európai Bizottságnak a beleegyezésére van szükség.

Bulgária az EU egyik legszegényebb országa, az egy főre eső GDP fele az EU átlagának.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.