Gazdaság hvg.hu 2018. augusztus. 08. 08:48

Egy eldugott jogszabállyal most törölték el a "pofátlan végkielégítések" különadóját

A kormányváltáskor távozó embereknek már nem kell adóznia a kétmilliót is meghaladó végkielégítésük után.

Az adótörvények módosításában elrejtve a parlament elfogadott egy javaslatot, amely megsemmisítette a 2010-ben bevezetett, végkielégítésekre vonatkozó különadót - írja a Népszava.

Emlékezetes, hogy 2010-ben a második Orbán-kabinet kormányzása kezdetén nagy port kavart a végkielégítések megadóztatásának javaslata, amely szerint a kétmillió forint feletti végkielégítéseket 98 százalékos különadóval sújtották. A kormány emiatt még az Alkotmánybírósággal is szembekerült, és végül emiatt korlátozták úgy az Ab hatáskörét, hogy a testület költségvetésről, adókról, illetékekről és járulékokról szóló törvények esetén csak bizonyos esetben mondhat véleményt.

A végkielégítéseket sújtó különadó mértékét a későbbiekben csökkentették 98-ról 75 százalékra, most pedig teljesen megszüntették: a Népszava azt írja, a rendelkezés visszamenőlegesen, idén január elsejétől hatályos, vagyis azoknak a vezetőknek sem kell adóznia a végkielégítésük után, akik a kormányváltáskor távoztak a pozíciójukból.

A lap hozzáteszi, azok a miniszterek például, akik legalább három évig vezették a tárcájukat, hat havi illetményre jogosultak, vagyis Balog Zoltán, Fazekas Sándor, Lázár János, Seszták Miklós és Simicskó István is a havi bruttó 1,1 millió forintos fizetéséből kiindulva 6,6 millió forintot kapott.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.