Az oroszok nemzeti itala csak a harmadik a legnagyobb forgalmat produkáló termék a napi fogyasztási cikkek (FMCG) listáján.
A Nielsen piackutató 200 napi fogyasztási cikk tavalyi forgalmát vizsgálta a 10 ezer fölötti lélekszámú orosz településeken, ez alapján állította össze a rangsort. A lista élén a bevétel alapján a cigaretta áll, 14,4 százalékos részesedéssel. Az Interfax hírügynökség idézi az oroszországi piacvezető Japan Tobacco International képviselőjét, aki elmondta, hogy a kiskereskedelemben a a pénzügyi forgalom első számú mozgatórugóját adják a dohánytermékek, de az iparág képviselői aggodalommal szemlélik az adózást kikerülő feketekereskedelem terjedését. Becsléseik szerint a csempészek és az ügyeskedők évente 50 milliárd rubel (220 milliárd forint) adóbevételtől fosztják meg a központi költségvetést.
A cigaretta után a sör következik a listán 8,7, a vodka a harmadik 6,3 százalékkal. A pasztörizált tej negyedik helye talán meglepetés (2,5 százalék), az ötödik pedig az instant kávé (2,2 százalék). Ami ennyi cigi, sör és vodka után nem csoda.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.