A szegedi placcon a vendégekért egymással versenyző vendéglátósok szorult helyzetükben inkább összefogtak, néhány hete egymásnak kölcsönzik a munkaerőt.
„Nem hatan, hanem huszonegyen vagyunk már” – állapítja meg a legkézenfekvőbb következményét Talmácsi Ádám annak, hogy három fiatal szegedi vendéglátós annak ellenére leült borozgatni, hogy egyébként a vendégekért egymás ellen harcolnak a placcon. Két társával, az egészet kezdeményező Balla Mátéval és Jarjabka Zoltánnal ültek le először, hogy közösen próbáljanak valamit kitalálni a tomboló munkaerőhiányra, ami miatt már néhány vendéglátósnak le kellett húznia a rolót. Ráadásul mindhárman kávézót vezetnek, Balla Máté a Kapcában, Jarjabka Zoltán a Kék Elefántban, Ádám pedig, két tulajdonostársa, Vas Melinda és Tatár Tibor mellett, az A2 Gastro Cafféban üzletvezető, tehát közel azonos profillal várják a vendégeket. Mégis eljutottak arra a pontra, amikor belátták, hogy a munkaerőhiányra nincsen semmiféle csodaszer, ha nem akarnak előbb-utóbb bezárni, akkor kénytelenek egymással is szót érteni.
„Nincs kényszer, csak önkéntesen vállalhatja mindenki a pluszt” – magyarázza Talmácsi Ádám, hogyan is működik a pár hete alkalmazott „munkaerő-közvetítés” a három kávézó között. Lényegében a szabadnapos alkalmazottaknak ajánlják fel, ha a másik kávézóban be kellene ugrani.
„Én is jártam már úgy, hogy jött egy betegség, kiesett az egyik munkatársunk. Most ilyen esetben akár éjszaka is felemelhetem a telefont és szólhatok a csapathoz csatlakozó másik üzletvezetőnek, hogy kellene egy ember, ő pedig letárgyalja az éppen szabad munkatársával” – magyarázza a hármójuk közötti munkaerő-kölcsönzést Talmácsi Ádám, aki szerint ez a „közösködés” más területre is kiterjeszthető, például, ha a másik egy nagyobb rendezvényt szervezne, de nincsenek edényei, akkor ők már csomagolják is, és adják kölcsönbe a megbeszélt időre.
Az új módszerről a delmagyar.hu írt először, most a három fiatal üzletember teszteli, hogy Szegeden hányan csatlakoznának a kezdeményezéshez. Ha beválik, akkor az több vendéglátóson is segíthetne, egy komolyabb adatbázist is létre lehetne hozni, mindenki jól járna. Az idei nyárra már több szegedi étterem is bezárt a munkaerőhiány miatt. „Persze az eddigi szemléleten változtatni kellene” – teszi hozzá Talmácsi Ádám.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.