Gazdaság hvg.hu/MTI 2018. július. 06. 06:06

Az egyik legnagyobb vesztes lehet Magyarország, ha Trump beváltja fenyegetését

Merkel már tárgyalna az amerikai elnökkel, hogy ne vessenek ki vámot az európai személygépkocsikra.

Nagyon megszenvedi a magyar gazdaság, ha Donald Trump beváltja fenyegetését, és büntetővámot vet ki az Európában gyártott járművekre – erre mutat rá a Reuters által közölt infografika is, amelyet a Portfolio vett észre.

Az ábra a világ ellátási láncaiba való integrálódás alapján rangsorolja az országokat, pontosabban azt nézi, hogy mennyi az ország exportján belül a külföldi cégek által előállított hozzáadott érték, és ez mennyivel járul hozzá más országok kiviteléhez. Magyarország pedig a negyedik helyre került. Az első Luxemburg, amely nem annyira a gyártóipar, inkább az ott főleg adózási okok miatt megtelepedő központok, holdingok miatt része a világgazdaságnak. A második Tajvant követő Szlovákia és hazánk viszont már főleg járműexportja okán.

Ezért is jelentősége volt annak, amit Orbán Viktor csütörtökön Berlinben mondott: hogy Magyarország az alacsony vámok fenntartásában érdekelt, akárcsak a németek. Angela Merkel német kancellár a két vezető találkozója után arról beszélt, hogy hajlandó tárgyalni az EU-ba importált személyautókra kivetett, 10 százalékos vámok csökkentéséről, ám elvárja, hogy ebben ne csak az Egyesült Államok és az Európai Unió, hanem minden érdekelt fél vegyen részt.

Angela Merkel nyilatkozata egy nappal az után hangzott el, hogy Richard Grenell, az Egyesült Államok németországi nagykövete a legnagyobb német autógyártók, a Daimler, a BMW és a Volkswagen vezetőit arról tájékoztatta, Donald Trump amerikai elnök hajlandó visszavonni az Európai Unióból importált autókat célzó vámfenyegetését és nullára csökkenteni a jelenleg érvényes vámtarifát, ha az Európai Unió is eltörli az amerikai autókra kivetett vámot.

Donald Trump két hete nyíltan megfenyegette Európát, hogy az Egyesült Államok 20 százalékos vámot vet ki az Európai Unióból importált autókra, ha az európaiak nem bontják le gyorsan az amerikai termékeket sújtó vámokat és kereskedelmi akadályokat. Az Egyesült Államokban a személyautók importját jelenleg 2,5 százalékos, a platós terepjárókét és a kisteherautókét pedig 25 százalékos vám terheli. Az Európai Unióban 10 százalékos vám sújtja az amerikai autókat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.