Megalakult a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kommunikációs ügynöksége, holott két évvel ezelőtt éppen azért hozták létre az MTÜ-t, hogy minden feladat, különösképpen pedig a kommunikáció egy kézben legyen.
Az állami vagyonkezelő 150 millió forintos juttatásával május 23-án bejegyezték a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség Nonprofit Kft.-t, amelynek legfőbb feladata a turisztikai marketing összehangolása, az imázskiadványok elkészítése – olvasható a legfrissebb HVG-ben. A kormány még az év elején határozta el a cégalapítást, amely most történt meg.
Az újabb állami vállalatot a 32 éves Osváth Eszter vezeti, aki előzőleg a közszolgálati média egyik cégében Kálomista Zsuzsannával párhuzamosan volt vezető pozícióban. Kálomista neve onnan ismerős, hogy Orbán Viktor kormányfő lelkes támogatójának, Kálomista Gábor producernek a felesége.
Osváth Eszter azonban nemcsak az új ügynökség irányítója, hanem a Frank Digital kommunikációs tanácsadó cégnek a tulajdonosa is, méghozzá 2017 nyarától, amikor az Origo hírportál cégcsoportja Matolcsy György jegybankelnök fiához került.
A Frank Digital nem Matolcsy Ádámé lett, de a cég előtte és utána is részesült a Magyar Nemzeti Bank forrásaiból. Eleinte támogatást kapott a jegybanki alapítványoktól, 2017 őszén pedig az állami plakátkampányokban részt vevő New Land Media Kft.-vel közösen 1,5 milliárd forintos megbízást nyert el az MNB-től a fogyasztóbarát hiteltermékek jegybanki minősítésének kommunikációjára.
A februári kormányhatározat szerint az új állami kommunikációs ügynökség felett az MTÜ gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Az MTÜ 1,9 milliárd forintot kapott az országmárka kidolgozására.
Az MTÜ egyik tanácsadója Orbán Viktor kormányfő lánya, aki részt vett az első imázsfilm elkészítésében is. A film még az előtt készült el, hogy megalkották volna az országmárka logóját és szlogenjét, amelyre az MTÜ május 16-án írta ki a pályázatot, június 12-ei határidővel.
További részletek a HVG e heti számában olvashatók.A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.