A NIF szerint a magyar törvények erre lehetőséget adnak, de ebből még gond lehet.
Elővárosi vasútként adta el a kormány a Szabadbattyán és Balatonfüred közti vasútvonal villamosítását az Európai Uniónak – írja a Blikk a Magyar Hírlap alapján.
A Székesfehérvárt Balatonfüreddel összekötő 64 kilométeres szakaszt a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) a "központi régión kívüli városi és elővárosi közlekedés" című alfejezetbe sorolta, Dorner Lajos, a Balaton Fejlesztési Tanács közlekedési szakértője pedig a Blikknek azt mondta, így azt kellene majd bizonyítani az EU-nak, hogy Balatonfüred Székesfehérvár elővárosa, noha a két település más megyében fekszik.
A NIF a lapnak azt válaszolta, hogy egy 2012-es törvény értelmében a megyei jogú városok 100 kilométeres vonzáskörzetében végzett személyszállítási szolgáltatás elővárosi személyszállítási szolgáltatásnak minősül, Balatonfüred pedig Székesfehérvár 100 kilométeres vonzáskörzetében van, ezért finanszírozható ezekből a forrásokból.
Dorner szerint ettől függetlenül az EU ebbe bele fog kötni, de mivel ez uniós szinten egy kisebb projektnek számít, ezért csak utólag fogják ellenőrizni, és ha arra jutnak, hogy a beruházás révén nőtt az utasforgalom és csökkent a menetidő, akkor nem fognak büntetést kiszabni.
A beruházást 23 milliárd forintból kell megvalósítani, a tender győztesét a jövő héten hirdetik ki.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.