Egy borsodi településen 99 százalékot ért el a párt.
Több mint nyolcvan százalékos eredményt ért el az ország legszegényebb településein a Fidesz-KDNP – összeítette a G7. A szakportál a GKI Gazdaságkutató listájával vetette össze a szavazóköri eredményeket. A vásárlóerő alapján, 2009 és 2016 közötti jövedelmek alapján számítva a tíz legszegényebb település mindegyikében óriási előnnyel nyert a két kormánypárt szövetsége, négy faluban a voksok legalább 90 százalékát szerezték meg.
Volt olyan település, ahol 83 százalékos részvétel mellett a szavazatok 99 százalékát szerezte meg a Fidesz.
Ez a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Fáj, a 400 lelkes faluban az egy főre jutó vásárlóerő havi 30 ezer forint – emeli ki a G7.
Ugyancsak Borsodban található az ország legszegényebb települése, Csenyéte, ahol mindössze a választók mindössze 48 százaléka voksolt, a Fidesz itt 79 százalékot ért el.
További részletek a G7 összesítésében.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.