Gazdaság MTI/hvg.hu 2018. február. 19. 11:40

Most épp döntetlenre áll az államadósság elleni harc

Itt vannak az első adatok 2017-ről - benne egy újdonsággal.

A múlt év végén 27 359 milliárd forintot tett ki az államháztartás névértéken számolt bruttó konszolidált - úgynevezett maastrichti - adóssága, ami a bruttó hazai termék (GDP) 72,1 százalékának felel meg az egy évvel korábbi 73,9 százalékkal szemben - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A nominális államadósság az elmúlt évben 390 milliárd forinttal emelkedett, amiből a devizaadósság átértékelődése 52 milliárd forintot tett ki.

Az MNB most először adta ki az államadósság adatait úgy, hogy az Eximbank kötelezettségállományát is bevonta az államháztartás körébe. Így a jegybank számításai szerint az államadósság 1,9 százalékponttal magasabb, a GDP 74,0 százaléka volt 2017 végén az egy évvel korábbi 76,0 százalékkal szemben. A jegybank azt is közölte, hogy a jövőben ez lesz az államadósság fő mutatószáma, lezárva ezzel egy évek óta tartó vitát a kormány és az EU statisztikai hivatala, az Eurostat között.

Előzetes adatokat már közölt a Nemzetgazdasági Minisztérium január elején, a tárca azonban 2,1 százalékot számolt az Eximbank adósságállományára, a jegybank által közölt szám ennél kisebb mértékben növelte az adatot.

Az államháztartás nettó finanszírozási igénye (vagyis az EU által is figyelembe vett hiány) 2017-ben 722 milliárd forint, a GDP 1,9 százaléka volt a pénzügyi számlák előzetes adatai szerint. Ugyanakkor a tavalyi negyedik negyedévben az államháztartás finanszírozási oldalról számított nettó finanszírozási igénye a negyedéves GDP 6,2 százalékát, 648 milliárd forintot tett ki.

A háztartások megtakarításai tavaly a GDP 5,2 százalékának megfelelő összeg, 1959 milliárd forint volt, 366 milliárddal több az előző évinél. Ebből a negyedik negyedévre a negyedéves GDP 7,1 százaléka 749 milliárd forintot jutott, ami 2015 eleje (első negyedéve) óta a legmagasabb összeg.

Mivel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csak a jövő hónap elején közli a negyedik negyedéves GDP nominális értékét negyedik negyedévére vonatkozó adatokhoz az MNB a saját GDP-becslését használta.

zöldhasú
Hirdetés