A botrányt okozó pulcsinak, úgy látszik, létrejött a másodlagos piaca is. Eközben a rasszizmust kiáltó trollok miatt a ruhamodell kisfiú anyukája elköltöztette családját otthonról.
Eredetileg nyolc angol fontba, vagyis nagyjából 3 ezer forintba került a H&M webshopjában az a pulcsi, amelyet olyan balszerencsésen adtak rá egy fekete modell kisfiúra, hogy óriási botrány lett belőle, és sokan rasszizmussal vádolták a svéd ruhakereskedést.
Hiába mondta a kisfiú anyukája, hogy ő végig jelen volt a fotózásnál, és cseppet sem tartotta bántónak vagy rasszista szándékúnak, hogy a több száz felpróbált ruha mellett ebbe is belebújtatták kisfiát, volt, ahol így is megvolt a kellő ürügy a tiltakozók számára ahhoz, hogy leromboljanak egy üzletet.
A H&M bocsánatot kért és levette weboldaláról a terméket, az most az Ebay aukciós oldalon tűnt fel, különböző utánzatokkal együtt. Bár az Evening Standard oldala talált egy eladót, akinél már 1900 dollárnál, vagyis 486 ezer forintnál tartott a licit, valószínűleg bolond, aki ennyiért megveszi, hiszen a pulcsi ennél olcsóbban, az eredeti ár duplájáért is hozzáférhető.
Arról nem is beszélve, hogy megjelentek az utánzatok: fekete bőrű modellek viselik a "legmenőbb oroszlán a dzsungelben" feliratú kapucnis pulcsit (8 ezer forintért már megvehető), de sima rövidujjú póló is kapható a majmos felirattal már kevesebb mint 4 ezer forintért.
Ennél súlyosabb viszont, hogy a pulcsiügybe mindenáron rasszismust látni akarók annyira rászabadultak a kisfiú anyjára a közösségi oldalakon, hogy a család biztonsági okokból most inkább elköltözött stockholmi házukból. Pedig az anyuka, Terry Mango próbálta csitítani a kedélyeket, biztosítva mindenkit arról, hogy a véleményüket tiszteletben tartja, és hogy a rasszizmus valóban létező dolog, de egyben tudtukra adta: arra a kérdésre, hogy a pulcsi számára rasszista-e, azt tudja mondani, hogy nem, nem az. Azt is elmondta, kisfia, Liam mit sem ért az egészből: még csak ötéves, és még nem találkozott rasszizmussal.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.