Másfél év pereskedés után adta ki az RTL Klub Híradójának a közpénzből működő MTVA a vezetői fizetéseket.
A közmédia két korábbi vezérigazgatója, Böröcz István, Szabó László Zsolt egyaránt havi bruttó 2 millió forintos fizetést kapott, és ennyi a jelenlegi vezető, Vaszily Miklós járandósága is.
Távozásakor Böröcz 17,5, Szabó pedig 12 millió forint lelépési pénzt kapott.
A mindenkori vezérigazgató után Papp Dániel, a tartalomszolgáltatásért felelős igazgató a második legjobban fizetett alkalmazott az MTVA-nál. Őt – emlékeztetett az RTL Klub Híradójának riportja – egy 2011-es riportja miatt egy jogerős ítélet szerint lehet "hírhamisítónak" nevezni. A munkáját bruttó 1,85 millió forinttal ismerik el havonta.
Az MTVA költségvetése idén eléri majd a 80 milliárd forintot, vagyis egymilliárddal több a tavalyinál. A pluszpénz felét béremelésre fordítják.
Az RTL Klub jogi képviseletét a Transparency International Magyarország látta el, Ligeti Tamás ügyvéd szerint az ilyen ügyek jól mutatják a közpénzből működő intézmények hozzáállását a nyilvánossághoz.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.