Véglegessé váltak a 2018-as cafeteria szabályai: valamennyit bővültek a választási lehetőségek.
A januári 2,5 százalékos járulékcsökkentés jótékony hatásai a béren kívüli juttatások közé is begyűrűzik - írta a Blikk.
Több népszerű cafeteriaelem adótartalma közel három százalékkal, 43,66 százalékról 40,71 százalékra csökken.
Így az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkeztetés, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, az önkéntes nyugdíjpénztári támogatás és az egészségpénztári hozzájárulás választása esetén több maradhat a munkavállalóknál, mint idén.
Idén egy munkavállaló átlagos cafeteriakerete bruttó 370 ezer forint volt, vagyis 5400 forinttal járnak jobban az adóváltozások miatt – mondta Fata László cafeteriaszakértő.
Szerinte még jobban megéri adómentes juttatásokat választani, ahol egy teljesen új elemet vezettek be. Januártól a munkáltató adómentesen tudja támogatni munkatársaik diákhitel-törlesztését.
A jogszabály szerint a törlesztőrészlet nagyságáig, de legfeljebb a minimálbér 20 százalékáig, vagyis 27,6 ezer forintig adható ez a támogatás.
A tavaly bevezetett adómentes albérleti támogatások szabályain is módosítottak, hogy még tágabb kör számára is elérhetővé váljon.
Már határozott idejű munkaszerződés esetén is lehetővé válik ez a munkavállalók mobilitását elősegítő támogatási forma.
Emelkedik a keretösszeg, jövőre már akár havi 82,6 ezer forintot is elérheti a hozzájárulás, míg idén havi 51 ezer volt a plafon.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.