Gazdaság hvg.hu 2017. október. 11. 13:38

Csak kiderült, hogy mennyit költöttünk valójában ukrán vendégmunkások toborzására

A zárszámadási törvényjavaslatból derült ki, hogy az eredetileg tervezett összeg több mint kétszerese ment el a kampányra.

A hvg.hu januárban írta meg, médiakampányt indítunk azért, hogy az ukránok jöjjenek dolgozni hozzánk. A kommunikációs stratégiára, a plakátokra, a reklámfilmekre és a rádiós bejátszásokra 82 millió forint állt rendelkezésre a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból. A 2016-os költségvetés zárszámadási törvényjavaslatából kiderül, valójában még ennél is nagyobb összeget költött el a kormány az ukrán munkások behozatalára-vette észre az mfor.hu. Mint olvasható:

"az ukrán állampolgárok hiányszakmákban történő foglalkoztatása" központi program célja, hogy egy foglalkoztatási hálózat működtetésével folyamatos és rugalmas utánpótlást biztosítson a magyar vállalkozások számára olyan szakmák és munkahelyek tekintetében, amelyek a magyar gazdaság fejlesztését stratégiai szinten elősegítik és fenntartják".

Erre tavaly 180 millió forint került kifizetésre, a kormány viszont még ennél is nagyobb keretet, 450 millió forintot biztosított.A zárszámadás szerint tavaly a következő tevékenységek valósultak meg:

-megállapodás ukrán székhelyű jogi személyiségű szervezetekkel Magyarországra irányuló munkaerő-közvetítési tevékenységi engedéllyel,
-toborzó és közvetítő irodák kialakítása Ukrajna jelentősebb foglalkoztatási régióiban,
-magyar vállalkozások munkaerő-igényéről informatikai adatbázis létrehozása,
-logisztikai szervezés, tanácsadás,
-50 harmadik országbeli munkavállaló toborzása, szűrése, felkészítése, szükség esetén átképzése és Magyarországon való munkába állítása.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.