Az év vége előtt kiderül, pontosan milyen nyomvonalon fog vezetni a Budapestet elkerülő autóút, és megtalálják a kivitelezőt is.
Még idén kiderülhet, merre fog vezetni az M0-s autóút nyugati szakasza – írta meg a Magyar Idők. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. most hirdetett pályázatot a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, de még az év vége előtt kihirdethetik, ki lesz a kivitelező.
A Budapest körüli elkerülő útból még 20 kilométer hiányzik, oda kétszer kétsávos szakaszt építenek majd. Attól függően, hogy pontosan milyen nyomvonal mellett döntenek, 5-10 kilométeren át alagútban vezet majd az út.
Az út az M1-es autópályát köti majd össze a 10-es úttal. Az új nyomvonal a déli végpontjában a már meglévő körgyűrűhöz csatlakozik Budaörsnél. Az északi végpontja a még kivitelezésre váró északi szakaszhoz kötődik be. Ez utóbbi a 10-es főutat köti majd össze az M0-ssal a Szentendre felé vezető 11-es út csomópontjánál Budakalász mellett. Az északi szakasz a tervek szerint hét kilométer hosszú lesz.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.