Gazdaság hvg.hu 2017. szeptember. 21. 13:47

Csomagolni és takarítani is várják a munkába visszatérő nyugdíjasokat

A munkaerőhiányt aligha oldják meg a szövetkezetekbe tömörülő nyugdíjasok, a cégek azonban jól járnak velük – írja az e heti HVG.

Müzlicsomagolás óránként bruttó 800 forintért, konyhai kisegítés 733 forintért, asszisztálás a Mikulásgyárban 1050-ért – ilyen állásokat ajánlanak a nyugdíjas-szövetkezetek. Azóta, hogy a törvény július elején életbe lépett, kéttucatnyi alakult az új fajta tömörülésekből.

„Megbolondulnak attól, hogy a négy fal között töltik a napot a nyolcadik emeleti panellakásban, pénzük nincs, a gyerek Svédországban él, az unokát legfeljebb Skype-on simogathatják” – mondta a HVG-nek Szendrői Jenő, a nyíregyházi Újra Munka Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet egyik alapítója. A társaság másfél hét alatt több mint 60 nyugdíjast trombitált össze, akik napi négy-hat órás munkára vágynak. Akad köztük könyvvizsgáló, sofőr, sőt egy 76 éves autószerelő is.

Remek lehetőséget nyújt a konstrukció az adóoptimalizálásra, de a megtakarított közterhekből juthat a dolgozó nyugdíjasnak is. „Ha a megspórolt 23 százalékot megfelezi a cég és a szövetkezet, pár ezret még a dolgozó nyugdíjasnak is oszthatnak, így mindenki jól jár” – számol egy szakember, aki úgy véli, a szövetkezeti jutalék fejenként 10 ezer forint fölött lehet.

Elsősorban az iskolaszövetkezetek profitálhatnak az újabb csoport bevonásából. Nem véletlen, hogy az elsők közt létrejött tömörülés, a Szomszédok éppen a Meló-Diák bázisán működik.

Részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.

hvg
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.