Az MNV vezérigazgatói posztja mellett a Moltól, a Richtertől és a Postától is kap fizetést Szivek Norbert, összesen legalább 7,5 millióhoz jut havonta.
Legalább 7,5 millió forintot keres havonta Szivek Norbert – gyűjtötte össze a 24.hu. A pénz legnagyobb része, havi bruttó ötmillió forint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől érkezik, amelynek Szivek a vezérigazgatója, de a Mol felügyelőbizottsági tagsága, a Richter és a Magyar Posta igazgatósági tagsága is szépen fizet. Szivek bent ül az MVM igazgatóságában is, de a tiszteletdíját onnan nem veszi fel.
A rivaldafénytől távol tevékenykedő Szivek Norbertet néhány hónapja mutatta be részletesebben a HVG. Az MNV vezére több ingatlanügyben is közvetítőként szerepelt, ő is tulajdonos volt például abban a cégben, amelynek felszámolási eljárásában a seregélyesi Zichy–Hadik-kastélyhoz jutott az FBI által körözött szaúdi milliárdos, az azóta elhunyt Ghaith Pharaon.
A Heti Válasz pedig azt derítette ki, hogy a kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségébe, a BDPST Zrt.-be került a Vigadó tér melletti volt Mahart-székház. Az eladó ebben az esetben is az MNV-vezér üzleti körében működő gazdasági társaság volt, konkrétan a Viona Projekt Kft., amely Szivek tucatnyi cégével azonos székhelyre van bejegyezve.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.