Gazdaság hvg.hu 2017. június. 14. 07:07

Ugyanabból a luxusrepülőből szállt ki Demján és Habony Ferihegyen

A Magyar Nemzet szerint az újonnan 16,5 milliárd forintba kerülő magángép Makaóból érkezett, utasai pedig Hongkongban voltak.

A Ferihegyen pénteken landolt luxus magángépből mások mellett Demján Sándor nagyvállalkozó és Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó szállt ki, de a fedélzeten volt Békés Balázs nemzetközi adótanácsadó és ügyvéd, Csányi Sándor OTP-elnök és Demján Sándor közös vállalatának, a Granit Polus Groupnak a jogi alelnöke, Sallay András is – olvasható a szerdai Magyar Nemzetben.

A kisgépes terminál kijáratánál újságírók várták a magángép utasait, de a rendőrök hátrébb terelték őket, arra hivatkozva, hogy magánterületen vannak. Nyilatkozni senki sem akart.

A Flightradar adatai alapján a gép Makaóból érkezett, a lap információi szerint a letelepedésikötvény-programmal kapcsolatban jártak Habonyék a Makaó mellett fekvő Hongkongban.

A letelepedési kötvények legnagyobb hasznát a Hongkongban bejegyzett Hungary State Special Debt Managment (HSDDM) fölözte le. Bár a kínai kötvényforgalmazási engedélyt nem ez a cég, hanem a Kajmán-szigeteken bejegyzett, hasonló nevű Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) kapta meg az Országgyűlés fideszes többségű gazdasági bizottságától még 2013-ban, a cég egyszerűen átadta a kereskedés jogát a HSSDM-nek. A legtöbb letelepedési kötvényt a kínaiak vették, az egész üzlet hasznának 85 százaléka, nagyjából 96-133 milliárd forint a hongkongi cégnél landolt a lap szerint.

A legfrissebb, március végi adatok szerint kötvényjegyzés útján csaknem 4800 külföldi kapott letelepedési engedélyt, de számuk 6600 fölé nőhet, hiszen ennyien várnak még a dokumentumukra.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?