Az érvek között szerepel, hogy a nyúlhús zsírszegény és könnyen előállítható.
Országos kampányt indítottak itthon a nyúlhúsfogyasztás népszerűsítésére, amelynek első állomásán, egy budaörsi bevásárlóközpontban Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta pénteken: szeretnék, hogy minél többen megismerjék a nyúlhús előnyeit.
Az államtitkár egyben a kampány fővédnöke is. Közölte: Európa legnagyobb nyúlhúsexportőre Magyarország, mégis a belföldi nyúlhúsfogyasztásban a rangsor végén van.
Nagy István kitért a nyúlhús kedvező élettani hatásaira, például, hogy koleszterin- és zsírszegény, valamint hogy gyorsan és könnyen előállítható.
Hozzátette: a becsült nyúlhúsfogyasztás Magyarországon fejenként 2-3 dekagramm évente, míg a mediterrán országokban meghaladja a 2 kilogrammot.
Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint fontos lenne, ha az egészséges, zsírszegény és könnyen emészthető nyúlhús legalább heti egyszer a magyar családok asztalára kerülne.
A kampánynyitó rendezvényen Bede Róbert mesterszakács nyúlételeket készített az érdeklődőknek. A következő hetekben országszerte hasonló, a nyúlhús-fogyasztást népszerűsítő rendezvények, látványfőzések és kóstolók lesznek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.