A kormány tervétől még elmarad a magyar gazdaság növekedése, de az elemzők várakozásait felülmúlja az adat.
Az első becslésnél is jobban, 3,8 százalékkal nőtt a magyar gazdaság az idei első negyedévben – közölte a KSH. Néhány hete még egy 3,7 százalékos növekedési adatot közölt a statisztikai hivatal, már az is látványos meglódulást jelentett, most azonban még ezt is felfelé módosították.
A 3,8-as növekedési adat már a naptárhatással és szezonális hatásokkal kiigazított szám, ha ezekkel a hatásokkal nem számolnánk, akkor 4,2 százalékos volna a növekedés.
A kormány úgy számol, hogy idén 4,1 százalékos lesz a GDP-növekedésünk. Az elemzők és a nemzetközi szervezetek ennél kevésbé optimisták, a mostani adat felülmúlja a legtöbb várakozást.
Nem sokkal az után, hogy megjelent a KSH adata, az OECD is bejelentette, hogy felfelé módosítja a magyar növekedésről szóló előrejelzését. Tavaly novemberben még csak 2,5 százalékos javulást vártak, most viszont 3,8 százalékra módosították ezt a számot.
A részletes adatokból kiderül, hogy a legjobban az ipar húzta a gazdaságot, ott 6,8 százalékos növekedést mértek egy év alatt. A leglátványosabb az építőipar növekedése, ott egy év alatt 25 százalékos volt az emelkedés – igaz, volt is honnan fejlődni, abban az ágazatban tavaly minden negyedévben nagyjából ugyanekkora zuhanást mértek. Jól ment a szolgáltató szektor is, ott már több mint egy éve minden negyedévben stabilan 3 százalékkal jobb a teljesítmény, mint az egy évvel korábbi. A mezőgazdaságnak viszont eddig rosszabb éve van, mint tavaly volt, ott ágazati szinten 6,3 százalékos volt a csökkenés.
Az emberek ezzel egyszerre több pénzt költenek: a háztartások tényleges fogyasztása 2,5 százalékkal nőtt egy év alatt. Egyre többen vágnak bele a lakásuk felújításába, a lakberendezésre és a lakás felszerelésére az átlagot meghaladóan költenek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.