Az amerikai elnök, ahogy várható volt, úgy döntött, hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből. Donald Trump magyar idő szerint este fél tíz után jelentette be döntését. Barack Obama volt amerikai elnök szerint Trumpék ezzel a húzásukkal elutasították a jövőt.
Magyar idő szerint este fél tíz előtt előtt egy perccel Mike Pence alelnök vezette fel Trump bejelentését a Fehér Ház kertjében, és nem felejtette el hangoztatni, hogy szerinte a mostani amerikai elnök ismét naggyá teszi majd Amerikát.
Donald Trump a várakozásoknak megfelelően be is jelentette, hogy az Egyesült Államok kilép a tavaly novemberben hatályba lépett párizsi klímaegyezményből, amit a klímaváltozás elleni nemzetközi összefogás eredményeként 2015. december 12-én fogadtak el Párizsban. A megállapodást eddig 147 ország ratifikálta, köztük tavaly áprilisban Magyarország.
Az Egyesült Államok az egyezmény keretében egyebek mellette vállalta, hogy 2025-re 26-28 százalékkal csökkenti károsanyag-kibocsátását a 2005-ös bázisévhez képest. Trump most az amerikaiakat terhelő magas költségekkel indokolta a kilépést. Nehezményezte, hogy az egyezmény alapján Kínának lehetősége nyílik a károsanyag-kibocsátás 2030-ig történő növelésére.
Washington szövetségesei korábban komoly aggodalmukat fejezték ki az Egyesült Államok esetleges kilépése miatt. A Fehér Ház munkatársai is megosztottak voltak a kérdésben, a kilépést több amerikai nagyvállalat is ellenezte.
A Greenpeace elítéli Donald Trump döntését, mely szerint az Egyesült Államok kilép a párizsi klímamegállapodásból. A lépés nem lehetetleníti el a világ többi országának kibocsátáscsökkentési erőfeszítéseit és a megújuló energiák terjedését. Az éghajlatvédelmi egyezményből való kihátrálás ugyanakkor gazdasági hátrányokat okozhat az Egyesült Államok számára – olvasható a zöld szervezet késő esti közleményében.
Barack Obama volt amerikai elnök közleményben reagált, nem sokkal a döntés nyilvánosságra hozatal után, szerinte Trumpék ezzel a húzásukkal elutasították a jövőt. Obama írta alá 2015-ben az Egyesült Államok részről aláírta az egyezményt. A volt elnök csütörtökön meggyőződését fejezte ki, hogy az amerikai államok, az amerikai városok és az amerikai vállalatok fokozni fogják erőfeszítéseiket "a bolygó megvédése" érdekében.
JUST IN: Former Pres. Obama on Paris Agreement: “In the absence of American leadership…states, cities, and businesses will step up" pic.twitter.com/vXfkFKaI1Z
— ABC News (@ABC) June 1, 2017
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.