A kormány ígérete szerint 2019-ig lesz folyamatos béremelés a mentőknél.
A kormány jövőre 10, négy év alatt, vagyis 2016 és 2019 között összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőknél – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, Budapesten.
Balog Zoltán szerint a tízszázalékos emelést az egészségügyi szakdolgozók tervezett béremelésén felül kapják az Országos Mentőszolgálat munkatársai 2018 januárjában, amelynek többletforrása 4 milliárd forint.
A miniszter a mentők napja alkalmából rendezett eseményen elmondta azt is, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében mentésre 39,7 milliárd forint áll rendelkezésre, szemben a 2010-es 22,5 milliárddal.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.