A termelői szektor több cége is berendelné nagyszombatra a munkavállalókat, hogy ellensúlyozza a nagypénteki kiesését.
A munka törvénykönyve nem tiltja, de a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint elfogadhatatlan, hogy a termelői szektor több cége behívná a dolgozókat szombaton.
„Nagyon szerencsétlen dolognak tartanám, és morálisan sem tudnám elfogadni, hogy ennek az ünnepnapnak néhány dolgozó igya meg a levét, azaz hogy nekik ne lehessen négynapos hosszú hétvégéjük. Szerintem ez nem elegáns, nem korrekt, és nem is támogatható eljárás” – fogalmazott Dávid Ferenc a HírTv műsorában.
A kereskedelemi szektorban a nagypénteki munkaszünet miatt a kiskereskedelmi áruházláncok többsége, így a Tesco, a SPAR, az Auchan és a Penny Market is a húsvét előtti csütörtökön és nagyszombaton több műszakban, meghosszabbított nyitvatartással készül. A járműiparban nem okoz különösebb nehézséget, hogy a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása miatt 2017-től egy nappal kevesebb idejük lesz a termelésre – derítette ki a vg.hu.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.