Gazdaság MTI 2017. március. 13. 10:50

Március 16. után sincs elkésve, hogy ellenőrizze adóbevallását

Bár a személyi jövedelemadóról (szja) szóló adóbevallási tervezet nyomtatott változatának postázása csak március 16-ig kérhető, aki lemarad, az ügyfélszolgálaton személyesen is átveheti a dokumentumot.

A postázást eddig mintegy 437 ezren kérték az adóhatóságtól, közülük több mint 220 ezren sms-ben, 80 ezren pedig a NAV honlapján keresztüli elektronikus úton tették meg ezt. Ugyanakkor a papíralapú tervezetek a határidőt követően is elérhetőek lesznek, csak akkor már az ügyfélszolgálaton személyesen kell átvenni a dokumentumot – mondta az adóhivatal adószakmai szóvivője az M1-en hétfőn. A NAV az idei évtől külön kérés nélkül készíti el az emberek szja-bevallási tervezetét, amelyek elektronikus formában is elérhetőek, március 15-től az ügyfélkapun keresztül. Ha az adózó a tervezeten mindent rendben talál, nem kell semmit tenni, a tervezet május 22-én bevallásnak minősül, ugyanakkor az adó 1 százalékáról ugyanúgy nyilatkozni kell – jegyezte meg a szóvivő.

Adóbevallás: ha összeomlik az Ügyfélkapu, a NAV-nál is sorban állhat

Ügyfélkapus regisztráció nélkül március 16-ig lehet kérni az szja-bevallási tervezet postázását. Ez után a NAV ügyfélszolgálatain nézheti meg az adóhivatal által elkészített bevallást, hogy szükséges-e kiegészíteni, módosítani. Mintegy 3,8 millió embernek készít a NAV - külön kérés nélkül - személyijövedelemadó-bevallási tervezetet.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.