Nem cáfolta a Magyar Időknek a Momentum Mozgalom elnöke, hogy Paks 2 ügyében is szerveznek aláírásgyűjtést, bár ezzel kapcsolatos kérdésükre Fekete-Győr András kitérő választ adott. Az LMP mindenesetre már beelőzhetett, pénteken bejelentették, népszavazást kezdeményeznek a paksi bővítésről.
Az erőmű ügyét meg kellett volna vitatni a társadalommal, ez éppen olyan téma, mint az olimpia – mondta Fekete-Győr András a Magyar Időknek.
Azt, hogy erről lesz-e népszavazás, most nem tudják megmondani, szerinte ezt is a kormánynak kellett volna kiírnia. Közölte, ez egy jelentős ügy, amivel kapcsolatban nagyon jó pró és kontra érvek vannak.
Fontos kérdés, hogy atomenergiára szeretnénk építeni az energiabiztonságunkat vagy pedig megújuló energiaforrásokra – tette hozzá a Momentum Mozgalom elnöke, aki szerint azt is a társadalommal kellett volna megvitatni, hogy kivel kötjük meg a szerződéseket az atomerőműblokkok megépítésére.
A Magyar Idők újra rákérdezett, indul-e a témában aláírásgyűjtés, erre Fekete-Győr úgy reagált, megvizsgálják ennek lehetőségét.
Közben pénteken az LMP bejelentette, népszavazást kezdeményeznek a paksi bővítésről, és z erről szóló kérdést hamarosan benyújtják a Nemzeti Választási Bizottsághoz.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.