Nem lehet ingyenes fürdőbelépőre pályázni, és az üdülési támogatás igénylésének határideje is lejárt.
Idén nem pályázhatnak már ingyenes fürdőbelépőre az Erzsébet-programban a nyugdíjasok – hívta fel a figyelmet az Officina.hu. A lehetőséget összevonták az üdülési támogatással, csakhogy ennek a 2017/2018-as szezonra érvényes pályázati határideje is lejárt 2016. december 30-án, így aki arról lecsúszott, idén már nem igényelhet kedvezményes fürdőbelépőt.
2016-ban több mint 50 magyarországi fürdőbe lehetett elmenni az üdülési támogatással, személyenként öt alkalommal. Azok az öregségi nyugdíjasok igényelhették ezt, akik elmúltak 60 évesek, a nyugdíjuk nem érte el a havi 147 ezer forintot, más adóköteles jövedelmük pedig nem volt. Tavaly már azokat részesítették előnyben, akiknek a nyugdíja havonta 111 ezer forint alatti volt, mert a korábbi években nagyon sokan lemaradtak a pályázatról.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.