Gazdaság MTI 2016. december. 27. 10:28

Az összes Tu–154-et a földre parancsolták Putyinék

Tisztázni akarják, mi okozhatta a karácsonyi légi katasztrófát, addig egyetlen Tu–154-et sem engednek repülni – közölték Moszkvából nem hivatalosan.

Oroszország átmenetileg leállította valamennyi Tu–154 típusú utasszállító repülőgépének használatát, amíg nem tisztázzák, mi okozta a védelmi minisztérium gépének lezuhanását – jelentette kedden az Interfax orosz hírügynökség egy nevének elhallgatását kérő illetékesre hivatkozva.

Az orosz hadsereg előzőleg közölte, hogy a parttól 1600 méternyire, 17 méteres mélységben megtalálták a gép fő fedélzeti hangrögzítő berendezését (egyik feketedobozát). A készüléket órákon belül Moszkvába szállítják elemzésre. Az első adatok szerint a gép zuhanását az okozhatta, hogy idegen tárgyak kerültek a hajtóműbe. A merénylet lehetőségét már korábban kizárták a hatóságok.

A nyomozáshoz közel álló egyik illetékes arról tájékoztatta a TASZSZ orosz állami hírügynökséget, hogy a gép feketedobozainak elemzése – a szalagok minőségétől függően – néhány naptól akár több hétig is eltarthat. 

A mentők kedd reggelig a szerencsétlenül járt gép hét nagyobb darabját találták meg, amelyek közül négyet már kiemeltek, további hármat pedig – közöttük a négy feketedobozt tartalmazó farokrészt – kedden fogják a felszínre hozni – mondta a TASZSZ-nak egy illetékes.    

Kedd reggelig 13 holttestet és 156 emberi maradványt találtak. Hivatalos forrásból a hírt még nem erősítették meg.

A kutatók – 39 tengerjáró hajóval – kedd reggelig a Fekete-tenger medencéjének 100 négyzetkilométeres területét vizsgálták át a szerencsétlenség körzetében. A kutatásban több mint 3500 ember és több mint 500 műszaki eszköz – összesen 45 hajó, 15 repülőgép, 16 helikopter és több drón – is részt vesz. A légi járművek eddig 240 négyzetméternyi területet vizsgáltak át.

MTI / EPA / Jevgenyij Reutov

Az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó gépe – fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel – vasárnap reggel zuhant a Fekete-tengerbe röviddel azután, hogy felszállt Szocsi repülőteréről. A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és karmestere utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.