Az IranAir légitársaság vezetője írta alá a megállapodást, amelynek értelmében a cég 80 repülőgépet vásárol az amerikai Boeingtól. Az 1979-es iráni iszlám forradalom óta ez a legnagyobb értékű kereskedelmi megállapodás a két ország között.
Az iráni polgári légiflotta megszenvedte a perzsa állam atomprogramja miatt elrendelt nyugati szankciókat. Alkatrészeket csak kerülő úton, a tilalmak kijátszásával tudott beszerezni az ország, hogy a levegőben tarsa öregedő, elavult gépeit. A most aláírt, 10 év alatt teljesítendő megállapodás értelmében Teherán 50 darab Boeing737-est és 30 darab 777-est vásárol. Az ület értéke 16,6 milliárd dollár.
A Boeing régiós igazgatója azt mondta, hogy az amerikai kormányzat (az embargó feloldásáról szóló egyezség iráni végrehajtásában kételkedő republikánus törvényhozók lépései ellenére) rábólintott az üzletre. Irán januárban a Boeing európai vetélytársától, az Airbustól már rendelt 118 gépet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.