Gazdaság hvg.hu 2016. december. 08. 12:16

Letiltják a mesefigurákat az egészségtelen ételek csomagolásáról Hollandiában

Ismerős a helyzet, ahogy csak azért kell megvenni valamit a gyereknek, mert mesehősökkel próbálják eladni? A hollandoknál most megpróbálnak lépni ez ellen.

Minden rajzfilmszereplőt levesznek Hollandiában a gyerekeknek szánt, egészségtelen ételek csomagolásáról. Abban, hogy a mesehősök tiltólistára kerülnek, még egy meglepő részlet van: az élelmiszeripar cégei maguktól döntöttek így, fogyasztói nyomásra, politikusoknak nem kellett közbeszólniuk.

Minden olyan termék teljesen rajzfilmmentes lesz, amelyet a hét éven alattiaknak szántak. A 7-13 éves korosztály a túl sok sót vagy cukrot tartalmazó termékeken nem találkozhat majd sem mesehősökkel, sem más, ebben a korosztályban népszerű sztárokkal. A 10-12 éves hollandok közel negyede túlsúlyos, 6 százalékuk pedig az ennél is rosszabb kategóriába, az elhízottak közé tartozik.

A holland szupermarketeket tömörítő CBL-csoport szóvivője azt is hozzátette mindehhez, hogy a rajzfilmfigurákat felhasználhatják pozitív módon is, például egyre több helyen reklámoznak gyümölcsöket velük. Ő említette meg az akció egyik méltatlanul elfelejtett részletét is: talán a szülőknek sem ártana jó példát mutatniuk.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.