Gazdaság hvg.hu 2016. november. 16. 12:06

Mit gondol, mi a magyarok kedvenc terméke az IKEA-ban?

A Soroksáron épülő új IKEA vezetője azt is elárulta, hogy mikor fognak online rendeléseket házhoz szállítani.

Már megvannak a jövő év első felében nyíló új soroksári IKEA-áruház leendő dolgozói, az új áruház pontos nyitási dátumát pedig jövő februárban jelentik be – derül ki Szabó Ágnesnek, a soroksári áruház vezetőjének a Napi.hu-nak adott interjújából.

Szabó elmondta, a soroksári áruház a vezetéssel együtt csaknem 300 embernek ad majd munkát, összesen 230 pozíciót hirdettek meg, amelyekre közel ezren jelentkeztek, de többen több pozíciót is megpályáztak. Mint mondta, a munkaerőhiányt érezte az IKEA is, főként az éttermi részen, a logisztikán és az eladói munkakörökbe volt nehezebb munkatársakat találni a toborzókampány során.

Szabó Ágnes, aki korábban az Örs vezér téri IKEA-t vezette, de dolgozott a csehországi IKEA-nak is elmondta, Magyarországon főként a konyhai termékek, köztük a konyharuha, a poharak és a tányérok a legnépszerűbb termékek, és míg Csehországban a knédli készítéséhez használt konyhai eszköznek van nagy sikere, Magyarországon a palacsintasütőnek. 

Hozzátette, a lakberendezési tárgyak közül a magyarok között kimagaslóan népszerű az egyik ágykeret (Malm), valamint szintén népszerű a Billy polc, smelyet Sopronban is gyártanak és a Lack asztal. Világviszonylatban a fokhagymanyomó és a kávéhabosító az egyik legtöbbet értékesített terméke a cégnek.

Szabó Ágnes azt is elmondta, Magyarországon az online vásárlásnál eleinte a "Click and Collect" módszert fogják bevezetni, vagyis hogy ki lehet választani online a termékeket, meg lehet őket vásárolni, de az áruházban kell őket átvenni. 2017 év végéig viszont nálunk is bevezetik a "Click and Delivery" szolgáltatást, ami lehetővé teszi, hogy az ország bármely pontján élők házhoz kapják a kiválasztott termékeket.

Így épül az új soroksári IKEA - gyorsított felvétel

Egy gyorsított felvételen mutatta meg az IKEA, eddig mi épült már fel a harmadik, soroksári áruházból, amely a tervek szerint jövő tavasszal nyit majd meg. Nemrégiben a lánc közölte, hogy időközben már az ismert kék borító panelek is felkerültek az új egység épületére.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.