Gazdaság MTI 2016. szeptember. 27. 17:10

Új Duna-híd Komáromnál: csak Kanadában van egyelőre ilyen átkelő - fotó, videó

Megjelent az új Duna-híd kivitelezésre kiírt közbeszerzési felhívás. Ha eredményes lesz az eljárás, a nyertes kivitelezővel még idén decemberében szerződést kötnek, és a munka jövő év elején megkezdődhet – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden.

A társaság tájékoztatása szerint az új Duna-híd a meglévő vasúti hídtól 170 méterrel nyugatra épül meg. Az átkelőn kétszer egy sávos főút, valamint kerékpárút és gyalogos járda vezet majd át. A híd és a hozzá kapcsolódó útszakaszok forgalomba helyezése 2019 őszére várható.

Az új Duna-híd megnyitása és a megépült Komárom déli elkerülő út jelentős tranzitforgalmat vezethet le az országhatár irányából. Az új híd forgalomba helyezése után a teherforgalom az M1-es autópályától települések érintése nélkül érheti el a szlovák határt, így mérséklődik a zaj- és környezeti szennyezés.

Facebook / Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A kamionok most korlátozás nélkül Vámosszabadi felől 53, míg Parassapuszta felől 180 kilométeres kerülővel haladhatnak át a magyar és szlovák határon.

A híd teljes hossza 600 méter, melyből a fő nyílás 252 méteres. A hídszerkezet egypilonos, ferdekábeles lesz. A híd öt nyílásból áll, melyek közül három a meder felett, kettő pedig a szlovák oldali ártéren található. A közvilágítás mellett a pilon és kábelek díszkivilágítást kapnak.

A tervezett komáromi hídhoz hasonló felfüggesztett, egyoldalas híd csak Kanadában található. A pozsonyi Apollo híd után ez lesz Szlovákia második legnagyobb hídja. A műtárgy 117 méterre magasodik majd a Duna fölé, a tartócölöpök 30-40 méter mélyen nyúlnak a földbe.

Magyarország és Szlovákia közös pályázatot nyújtott be a híd és a hozzá csatlakozó útszakaszok uniós forrásból történő megvalósításához. A beruházás koordinátora Magyarország. Az építéshez 85 százalék uniós és 15 százalék hazai forrást használnak fel.

A szlovák partner korábban közölte, hogy idén szeptember végén megkezdik a szlovák oldal kivitelezési munkálatait. A társaság tájékoztatása szerint a beruházás teljes költsége 117 millió euró. Az Európai Unió a beruházáshoz Magyarországnak 52,2 millió, míg Szlovákiának 47,6 millió euró támogatást biztosít. 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.