Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Eddig úgy tudta, hogy azért kell nekünk Paks II., hogy majd legyen mivel kiegyenlíteni azt a sok megújuló energiás erőművet, amiből lassan egy évtizede nem épült ugyan egy se, de majd az új atomerőmű után talán terjedni engedné a regnáló kormány? Meg azt is úgy tudja, hogy majd annyi áramot termel Paks II., hogy a felesleget majd jóárusítva exportálhatjuk, amitől az egész majd sokkal jobban megéri? Az csak a kisebbik baj, hogy rosszul tudta.
Sokak számára meglepően hangzó, de adatokkal alátámasztott elemzés jelent meg az egyik legismertebb megújulóenergiás portálon, mely nem kevesebbet állít, mint hogy Franciaország jelentős, napi szintű áramimportra szorul, és ezért az atomerőművi kapacitások túlsúlya tehető felelőssé.
Az külön hab ezen a tortán, hogy így nem megalapozott az a közkeletű vélelem sem, hogy az európai villamosenergia-hálózatnak az a szerencséje, hogy a francia atomenergia-potenciál képes kiegyensúlyozni azokat a – főként német, de egyre inkább brit, olasz és spanyol – kilengéseket, melyeket zömmel a szél- és a napenergia-termelések „hektikussága” idéz elő. (Lásd még: beazonosítható, hogy melyik évben jár a magyar kormányzat energetika gondolkodása, illetve hogy miért nem kell hanyatt esni a pécsi naperőműtől.)
Nos, Craig Morris (aki az utóbbi évtized egyik ismert energetikai technológiák és politikák elemzője, illetve publicistája angol és német nyelven) elővette az áprilisi kontinentális adatokat, és egy hideg napot kiválasztva (azért ilyet, mert ekkor az energia iránti kereslet magas, a kilendülések, „rezgések” nagyobbak – így az ok-okozat is jobban látható) ezt találta:
Ez alapján az egész francia villamosenergia-igényt főleg a nukleáris termelés (sárga színnel) elégíti ki, ez adja a termelés zömét, így ez a potenciál gyakorlatilag egyedül képes fedezni a teljes éjszakai francia energiafogyasztást, de a nappalinak is a túlnyomó részét.
Hanem amikor részletesebben is megvizsgálta az adatokat, akkor a következő kép rajzolódott ki: a vizsgált napon hajnali 3 és reggeli 8 óra között több mint 3 százalékot ingadozott a nukleáris termelési szint (41,3–42,6 GW között), mégis, 5 óra után, egyetlen óra leforgása alatt ennek többszörösére (41,4 GW-ról 56,8 GW-ra) ugrott a fogyasztási igény. És ezt az ugrást az atomerőművek nem tudták kellő rugalmassággal kezelni. A francia áramimportgörbén ez így néz ki:
Az ábrán az is világosan látható, hogy nem csak a hajnali kezdés okoz kilengést a rendszerben, hanem a késő délutántól kezdődő is – sőt mindkét szakaszban Franciaország valójában nettó villamosenergia-importőrré válik.
A görbéből egyébként valójában a fogyasztási szokásokat is le lehet olvasni: az ország többsége reggel felkel, és nagyjából 9 óráig ebből eredően van egy nagy fogyasztási felfutás a rendszerben – amit a termelésnek le kell tudni követnie (ha önerőből, saját határain belüli termelő kapacitásokból nem megy, akkor importból). Ezt egy komoly fogyasztáscsökkenés (ún. „völgymenet”) követi, hogy délután 3-4 órától este 9-10-ig – vagyis amikor a munkavállalók végeztek a munkahelyükön, és hazatérnek – ismét egy szinte folyamatos növekedési szakaszba lépjen a görbe. Ezt aztán egy lassú csökkenésbe átforduló szakasz követi.
E tekintetben a jelenséggel nem is kell Franciaországnál leragadni, hisz ezt a mintát követi a fogyasztási görbe Németországban is, Nagy Britanniában is, Olaszországban is – de még nálunk is.
Morris grafikonja azt is mutatja, hogy a francia áramexport valójában csak 9-15 óra között létezik, és az kisebb csúcsig jut csak el, mint az importé. Annak kiderítésére, hogy ez az export elegendő alapot jelent-e ahhoz, hogy kijelenthető legyen: a francia atomerőművek egyenesítik ki az európai rángásokat, a kutató fogta a németországi termelési és fogyasztási görbét, és ugyanezt a protokollt végigvitte azokkal. Azt találta, hogy a németek napi 23 órán át képesek exportálni, és hogy április 25-én a nettó exportegyenlegük megközelítette 9 gigawattot.
Hogyan lehetséges ez?
Amint az a villamosenergia-termelőkapacitások ágazati arányát összegző ábrán látszik, a német villamoserőmű-flotta a sokféleségének és „vízfejtelenségének” köszönhetően rugalmasabban reagál a fogyasztási igények alakulásra. Persze, a fogyasztói igényeket messze meghaladó termelői potenciállal rendelkeznek. De az rendszerük leglényegesebb tulajdonsága, hogy a piaci eladások szempontjából is igen értékes fogyasztási csúcsokon is képes eladási szintig emelni a termelési kapacitást – s úgy általában véve: ügyesebben tud manőverezni. Az alacsony áraknál pedig – lekapcsolva például a gázos erőműveket, visszafogva a szeneseket, azt is levezényelte már a német hálózati operátor, hogy a gyakorlatilag nulla üzemanyagköltséggel dolgozó nap és szélerőművek termelte árammal elégítették ki az egész ország fogyasztási igényét. Csak nálunk jelent nagy szenzációt az is, hogy képesek voltak – ha rövid időre is, de – negatív árszintig hajszolni az árampiacot.
Ehhez képest a franciák rendszere – bár matek szerint képesek önellátásra, vagyis a fogyasztási igényeik lefedésére – a rugalmatlanul szabályozható atomerőművek túlsúlya miatt nem csak odahaza, de az európai piacon is hátrányba kerültek az atomerőműveiket fokozatosan leszerelő németekéhez képest.
Hogy mindennek mi köze van a magyarországi energetikai rendszerhez? Addig, amíg az importáram olcsóbban beszerezhető, illetve versenyképes marad a Pakson termelttel, érezhetően gyakorlatilag semmi. Azért nem, mert ebben a fogyasztó számára "áldott állapotban" nem tűnik fontosnak, hogy idehaza – részben az olcsó importáram miatt – nem épülnek új termelőkapacitások (sőt, évekig a meglévő termelőerők egy részét – például a régió legmodernebb gázmotoros erőművét Gönyűn – gazdaságosabb volt leállítani). A mai helyzet azonban nem tart majd örökké.
Mielőtt azonban az energetikai önellátás (netán a jelentős exportáló szereplő) vízióját festené fel valaki, érdemes az eddigi ábrákhoz még egyet, a magyar rendszerirányító (Mavir) 2014-es éves összefoglaló kiadványából származó két diagrammot is szemügyre venni.
A két évvel ezelőtti termelési és fogyasztási összesítésből ugyanis az látszik, hogy a hazai energiamixkben a fejnehéz nukleárisenergia-arány a francia, és nem a német mintához hasonlít. A franciáknak azonban megvan már a mentségük, mivel az utóbbi években tapasztalható energetikai felfordulást érzékelve arra jutottak, hogy ideje a túlzott arányú atomenergiáról learaszolniuk. Rá is kapcsoltak: övék lesz a kontinens (jelenleg) legnagyobb naperőműve, a szélenergia-piacon ma Franciaország a legnagyobb szélenergia-termelési potenciálnövekedést ígérő helyszín, és néhány hete az elnök, François Hollande azt is bejelentette, hogy azonnal bezárják az 1977 óta üzemelő fessenheimi atomerőművet. Utóbbit teszik annak ellenére, hogy öt éve csak, hogy a működési idejét 10 évvel meghosszabbították.
Ehhez képest a magyar kormány továbbra is megrekedt azon a ponton, hogy 10 milliárd eurós orosz hitelből új magyar atomerőművet akar építeni, pedig az a fentiekből is látható, "valamit szeretni kéne még Pakson kívül is".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
