Gyükeri Mercédesz
Szerzőnk Gyükeri Mercédesz

Nem a magyar gazdasággal van baj – ismerte el friss prognózisában az Európai Bizottság. Brüsszel bölcsen hallgat a menekültválság esetleges hatásairól, inkább Kína miatt aggódik.

Jóval kedvezőbben ítéli meg a magyar növekedési kilátásokat az Európai Bizottság, mint néhány hónappal ezelőtt: tavaszi gazdasági prognózisában 2,5 százalékos GDP-növekedést jósol erre az évre. Februárban még 2,1 százalékra tette a bővülést. Ennek alapja elsősorban a fogyasztás növekedése, amely a tavalyi 3 százalék után idén már 3,2 százalékos lehet, köszönhetően részben az szja 16-ról 15 százalékra csökkentésének, illetve a devizahitelek forintosításának – ismeri el a Bizottság.

Brüsszel ráadásul kivételesen egyetért a magyar kormánnyal is: a 2,5 százalékos prognózis megfelel a kormány múlt héten publikált konvergenciajelentésében közölt jóslatnak is. Más kérdés, hogy 2017-et illetően már jóval optimistább a kormány, amely 3,1 százalékos növekedéssel számol, míg a bizottsági jelentésben 2,8 százalék szerepel.

Ez a növekedés persze jóval alacsonyabb a tavalyi 2,9 százaléknál. Erre régóta kész a magyarázat: a korábbi EU-költségvetés forrásainak kipörgetése véget ért 2015-ben, emiatt a beruházások is jelentősen visszaesnek ebben az évben. A kormányhoz hasonlóan Brüsszel is pozitív hatást remél viszont a lakáspiac felpörgetésére tett intézkedésektől (a csok és az áfa 5 százalékra csökkentése), azt azonban megjegyzik, hogy ezek igazából 2017-ben gyakorolhatnak hatást a beruházásokra és a gazdasági teljesítményre.

Fülöp Máté

Ami az államháztartást illeti, a prognózis szerint pozitív hatása lehet annak, hogy csökkennek az uniós forrásokból történő kifizetések, de az állami földek eladása, illetve a társasági adó egyszeri növekedése is csökkentheti a deficitet. Ezeknek a hatását azonban felszívhatják akár a lakásépítési támogatások, akár az állami oktatásra szánt pluszkiadások – fogalmaz a jelentés. Összességében a hiány a tavalyi 2 százalék környékén maradhat, ami jóval az EU által engedélyezett 3 százalékos szint alatt van.

Magyarország egyike az üdítő kivételeknek az Európai Unión belül. A bizottsági prognózis ugyanis elég pesszimista: az EU egészére 1,8 százalékos, az euróövezetben pedig még ennél is alacsonyabb, 1,6 százalékos GDP-növekedéssel számol.

A növekedés a tavalyihoz képest is szerényebb lesz, annak ellenére, hogy az alacsony olajár elvben segíthetné a növekedést. Ennél azonban erősebb hatást gyakorol az, hogy a kínai gazdaság gyengélkedik, ráadásul más feltörekvő országokban – főleg Brazíliában és Oroszországban – is rossz a helyzet. Ez leginkább azokat az európai országokat érinti, amelyek exportálnak, nem csak a kereslet csökkenése, de amiatt is, hogy az euró ebben a környezetben erősödik. Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági ügyekért felelős tagja a prognózis bemutatójakor ugyanakkor az alacsony olajár kedvező hatásának csökkenését is a kockázatok között említette.

AFP / Anadolu Agency / Onur Coban

Vagyis Brüsszel szerint az európai gazdaság – ahogy a magyar is – inkább a fogyasztás erősödésben bízhat. Meg abban, hogy végre a beruházások is beindulnak – erre egyébként az Európai Bizottságnak van is egy nagyszabású terve, amellett, hogy az Európai Központi Bank kötvényvásárlásokkal igyekszik most már a magáncégeket is ösztönözni arra, hogy toljanak pénzt a gazdaságba.

Ami az országokat illeti: Görögországban továbbra is tragikus a helyzet. Az egy éve még a csőd szélén táncoló országban még a 2015-ös 0,2 százaléknál is nagyobb mértékben, 0,3 százalékkal eshet vissza a gazdaság. (A bizottság mindenesetre megelőlegezi a legújabb hitelprogram sikerét, mivel jövőre már 2,7 százalékos növekedést jósol.) Görögországon kívül azonban minden országban növekedést várnak, rossz hír viszont, hogy a legnagyobb gazdaságokban  – Spanyolországot leszámítva – az átlagnál alacsonyabb lehet ez a bővülés.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.