Akár már tavasszal megszülethet az újabb nemzetközi ítélet cafetériaügyben: a témával ezúttal egy washingtoni vitarendező fórum foglalkozik, itt perelte be ugyanis Magyarországot az egyik olyan multinacionális cég, amely az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya miatt kiszorult a honi piacról – írta a Magyar Idők.
Három francia kötődésű társaság – az Edenred, a Le Chéque Déjeuner és a Sodexo Pass – külön-külön terjesztette elő igényét a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál – közölte a fejlesztési minisztérium a Magyar Idők kérdésére.
A beadványokban közös, hogy mindhárom cég arra hivatkozik, hazánk megsértett egy, a francia és a magyar kormány között 1987-ben létrejött egyezményt. A rendszerváltozás előtt aláírt, de máig élő megállapodás a beruházások kölcsönös elősegítését és védelmét rögzíti.
A tárca szerint a legelőrébb az Edenred eljárása tart, a cég ügyében tavaly novemberben tartották meg a tárgyalást Washingtonban. Ítélet a tapasztalatok alapján legkorábban a tárgyalástól számított hat-kilenc hónap elteltével várható, ezek szerint az első döntés, vagyis az Edenred keresetét elbíráló határozat akár már tavasszal megszülethet, a másik kettőre pedig 2017-ben kell számítaniuk az állam képviselőinek.
Az igazságügyi tárca apparátusa a lap szerint már hetek óta elemzi a helyzetet. A jogalkotási munkálatokat ugyanakkor nem a washingtoni eljárások ítéleteinek várható tartalma, hanem a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság februári határozata tette égetően szükségessé.
Az unió bírái ugyanis több ponton is jogsértőnek minősítették az Erzsébet-utalványról és a Szép-kártyáról szóló hazai szabályrendszert, így a rendelkezéseken mindenképpen módosítani kell. A változtatás pedig nem tűr halasztást, az új rendelkezéseknek mihamarabb, leginkább a következő esztendő elején életbe kellene lépniük.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.