Gazdaság hvg.hu 2016. január. 14. 08:51

89 millióért vásárolt be földből a fideszes képviselő

Győrffy Balázsnak a saját törvénymódosításának köszönhetően évi 5 millió forint pluszbevétele lehet a Blikk számításai szerint. Ő volt az, aki benyújtotta a földbérleti díjak egyoldalú emeléséről szóló módosítót, majd vett egy csomó földet.

Stiller Ákos

A fideszes Győrffy Balázs novemberben nyújtott be egy törvénymódosító javaslatot a földbérleti díjak egyoldalú emelésének lehetősége érdeké­ben.

A Blikk akkor azt írta: a képviselő 22 millió forint értékben vett két állami tulajdonú földet Veszprém megyében. Azóta újabb részletek kerültek nyilvánosságra, és ezek szerint egy 67 millióba kerülő 42,5 hektáros földet is vásárolt. Így összesen 89 millió forintért vett 58 hektárnyi földet.

A saját törvénymódosításának köszönhetően évi 5 millió forint pluszbevétele lehet a lap számításai szerint. Azt azonban nem tudni, miből vehette a földeket, mivel 30,5 ezer eurós (9,5 millió forint) életbiztosítás mellett 12 millió forintos adóssága van.

Korábban Győrffy úgy nyilatkozott, hogy a földet vásárlók többségéhez hasonlóan hitelből finanszírozza a vásárlásokat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.