Megtalálták a Simicska földjét megvásárló külföldi gazdát
Paul Meixner, vagy ahogy arrafelé hívják, Meixner Pál, osztrák és magyar kettős állampolgár, magyarul is beszél - közölte a Népszabadság.
Megtalálta a Népszabadság azt a külföldi agrárgazdálkodót, aki a napokban nyolcvannyolc hektár állami földet vásárolt a győri árverésen a magyar-osztrák-szlovák hármas határ térségében.
A lap felidézte, hogy a Rajka környékén gazdálkodó Meixner család azt a földet szerezte meg, amit a Simicska Lajos érdekeltségébe, a Mezort-csoporthoz tartozó Lajta-Hanság Zrt. bérel 2051-ig az államtól.
Paul Meixner, vagyis Meixner Pál kissé lassan, töredezve, de magyarul beszélt a lap munkatársával.
Elmondta, hogy a Meixner tanya közigazgatási szempontból Rajkához, Levélhez és Hegyeshalomhoz tartozik, a család földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik. Levélen háromezer marhát tartanak, a földeken az állatok eleségét termelik meg, főleg gabonát, kukoricát.
Az 56 éves Meixner Pál hozzátette, hogy a mostani birtokától három kilométerre született, 1945-ben elvették a földjüket, a rokonság egy részét kitelepítették, ő és családja Ausztriában nőtt fel. A rendszerváltás után kezdtek el gazdálkodni, majd miután lebontották a vasfüggönyt a nyugati határon, megvett egy őrtornyot, arra alapozva alakította ki a székhelyet, az irodát.
Hat gyereke van, a három kisebbik Ausztriába jár iskolába, a másik három felnőtt, itt dolgozik a mezőgazdaságban. A föld nagyobb része a Rajka külterületén elterülő birtokon található, összesen hatvan embert foglalkoztat.
A most megvett 88 hektárra egyébként Meixnerék egyedül licitáltak, így a 167 millió forintos kikiáltási áron jutottak a földhöz. Meixner Pál nem árulta el, hogy így most összesen hány hektáron gazdálkodik, a megkérdezett helybeliek közül többen is ezer hektár körüli nagyságrendet tippeltek.
Azt mindenki elismeri, hogy a család életvitelszerűen él itt, a licitálás feltételeinek jogilag megfelel. Meixner felesége magyar.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.