Gazdaság hvg.hu 2015. november. 03. 05:38

Csányi bekerült a dollármilliárdosok elitklubjába

Csányi Sándor sokkal több pénzt tart távol-keleti érdekeltségeinél, mint korábban sejtették, így felkerül a Forbes jövő márciusra elkészülő dollármilliárdos-toplistára – írja a Blikk. Ez az a lista, amelyen Bill Gates az örökös első helyezett.

Még sosem szerepelt magyar üzletember a Forbes magazin dollármilliárdosokról összeállított listáján, Csányi Sándor OTP-vezér először kerül fel rá 287,9 milliárd forintos vagyonával – írja a Blikk keddi száma. Ez az a lista, amelyet 1987 óta vezet Bill Gates Microsoft-alapító.

A dolog azért is érdekes, írja a lap, mert tavaly még a hazai Forbes-listán sem ő volt az első, akkor Gattyán György vezetett 174,3 milliárddal a 159,5 milliárdot felhalmozó Csányi előtt. A Blikk szerint azonban a Forbes kikérte Csányi szingapúri érdekeltségeinek és befektetési alapjának a legfrissebb jelentéseit, amelyből kiderült, hogy sokkal nagyobb vagyont tart a Távol-Keleten, mint azt eddig sejtették.

A Forbes The World's Billionaires List márciusban jelenik meg, és a hazai Forbes magazin főszerkesztője, Galambos Márton szerint 1700-an szerepelnek majd benne. A főszerkesztő elmondta, hogy ők kutattak utána Csányi vagyonának, és az adatokat az amerikai Forbes végül befogadta. A bankárt is felkeresték, hogy értesítsék a dologról, de ő nem kommentálta az értesülést.

Fazekas István

A Forbes által összeállított magyar rangsorban tehát Csányi az első 287,9 milliárddal, a második Gattyán 165,4-gyel, a harmadik Bige László, a Nitrogénművek tulajdonosa 157,3 milliárddal, míg Demján Sándor Trigránit-vezér lecsúszott a dobogóról, neki 155,6 milliárdja van.

Az 5. és a 6. helyen egy Orbán Viktorhoz még mindig hű, és egy tőle már elpártolt nagyvállalkozó áll: Széles Gábor 125 milliárddal, illetve Simicska Lajos 112 milliárddal.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Czeglédi Fanni 2025. március. 02. 19:30

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Milyen felnőtt lesz azokból a gyerekekből, akiknek sohasem kellett felelősséget vállalniuk, mert a szüleik lépten-nyomon kiszolgálták őket? És mi lesz azokkal a felnőttekkel, akiket érzelmi zsarolással és bűntudatkeltéssel kötnek magukhoz a szüleik? Interjú Bibók Bea pszichológussal, az Ellopott felnőttkor című kötet szerzőjével.