Varga elkottyintotta, hogy kiterjeszthetnek egy kedvezményt
A júliusban bevezetett családi otthonteremtési kedvezmény (csok) várakozáson felüli eredményeket hozott, ezért érdemes lehet kiterjeszteni a következő hónapokban – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden a Portfolio konferenciáján.
A világgazdaságban megjelenő egyre több borús jel ellenére a magyar növekedés fennmaradását többek között az európai uniós források kifizetésének felgyorsításával, a banki hitelezés növelésével, a rugalmas munkaerőpiac kialakításával, valamint a beruházások és a lakásépítés ösztönzésével lehet segíteni – közölte Varga Mihály.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány továbbra is szeretné ösztönözni az öngondoskodás különböző formáinak elterjedését, de hangsúlyozta, hogy az öngondoskodás az állampolgároktól is szemléletváltást igényel.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.