Hozzányúlhatnak egymillió magyar kéményhez
Nőhet a hazai kéményfelújítások száma a GfK szerint, de szükség is van rá, mert a hazai kéménypark közel harmadán lehet javítanivaló – írta a Világgazdaság.
A GfK felmérésében megkérdezett lakossági épülettulajdonosok 24 százaléka készül kéményfelújításra, és a kazáncsere állami támogatása is ebbe az irányba tereli az érintetteket – közölte a VG.
Mivel az országban összesen körülbelül négymillió kémény van, a piackutató cég vizsgálata alapján közel egymillió közelgő fejlesztésre lehet számítani.
Egy újonnan épülő ház esetében a teljes kiadás egy-két százalékát viszi el a kémény, egy meglévő épület fűtési rendszerének felújításakor pedig a költségek tizedét.
A Magyarországon épült házak kéményeinek átlagéletkora – a már elvégzett felújításokat is figyelembe véve – húsz év, négyből három kémény hagyományos, falazott.
Az ilyen kéményekkel a tulajdonosoknak ötször annyi gondjuk volt, mint az előregyártott elemesekkel, viszont éppen a jellemzően idősebb falazott kémények 43 százalékát már felújították, e munkák 41 százaléka öt évnél nem régebbi – írta a lap.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.